Hol nyaraljak | Korfu

Korfu (Kerkira)

Korfu gyönyörű, lélegzetelállító… és még sok hasonló jelzőkkel lehetne illetni. Ideális úticél nyaralni, búvárkodni, hajózni vágyók számára. Ebben a cikkben igyekszem minden információt leírni róla.

Korfu- Hasznos információk

Hol található Korfu?

Az Adriai-tengeren a Jón (Ion)-szigetek legészakibb és turisztikailag legnépszerűbb darabja. 877 kilométerre van Budapesttől. Repülővel az út 1 óra 15perc. Szervezett buszos utazás esetén kb: 26-27 óra, amiből az utolsó 300 kilométer a legstrapásabb a szerpentinek miatt.

A sziget egy része a görög szárazfölddel van szemben, az északi része az albán partokkal szemben. A szárazföldtől kb. két kilométer távolságban van csupán. Picit délebbre van az olasz csizma sarkának végétől. A szigeten belüli távolságok: 62 kilométer hosszú észak-déli irányban, és a legszélesebb távolság 32 kilométer.

Hajós Nyaralás – Görögországban

Korfu jóval kisebb, mint Kréta, fele akkora, mint Rodosz.
A keleti parton, az Albánia felé néző részen, a strandokon jellemzőek a hatalmas kavicsok, fájdalmas rajtuk mezítláb lépkedni, viszont a tengervíz gyönyörű. A turistákkal leginkább telített nyaralóhelyek: Benitses, Moraitika, Messonghi és Paleokastritsa, ez utóbbinál a legszebb a strand a turisták szerint. A helyiek pedig Roda -ra esküsznek. Mondanom se kell, nem véletlenül.

Korfu város és a sziget

A sziget és főleg a központja Korfu város, jelentős itáliai vonásokat tükröz vissza az építészetében, hangulatában. Milyen programok vannak? Kassiopi kis halászfalu szép boltokkal festői környezettel. A káprázatos Paleokastritsa Beach és az ottani Akvárium. A sziget védőszentjének, Szent Szpiridonnak a temploma. A Pantokrator-hegy, gyerekekkel a Pyramid Kaland park, Sziszi palotája, az Aqualand, a Canal d’Amour, A Sidari Water Park stb.

 

A sziget sokkal zöldebb, mint Krétán, vagy Rodoszon.
Nem véletlenül nevezik úgy is, hogy a zöld sziget. Július közepétől augusztus végéig tombol a nyaralási főszezon, ilyenkor a turisták ezrei látogatnak el a szigetre évről évre. A  augusztusban előfordulnak viharok, kemény esők. De eddig akárhányszor is jártam a szigeten az elmúlt 10 évben, egyszer se találkoztam még csak felhővel sem az égen. Június és szeptember a legkellemesebb időszak a korfui nyaraláshoz.

Komolyabb kockázatot vállalnak azok, akik főszezonban előzetes, befizetett foglalás nélkül érkeznek meg a szigetre, hogy improvizálva szerezzenek maguknak szállást! Tanácsos autót bérelni, mert csak így lehet jól felfedezni a sziget szép részeit önállóan. Ha 1 hetet töltünk a szigeten, akkor abból 2 napot érdemes Korfu felfedezésére szánni. A Sziszi-palota meglátogatása a magyaroknak kötelező!

Aki nyaralás megszervezésekor a szállodaválasztásnál értelmes módon nem a hotel vagy az utazásszervező hivatalos leírására akar csak támaszkodni, hanem az igazat akarja megtudni, az forduljon az utazási tanácsadóihoz. Mert nekik ki van adva, hogy az ügyfelek egyéni szempontjai alapján teljes őszinteséggel megmondják, hogy mik az árban megfelelő, adott szálloda erősségei és gyengeségei. Pénzben ki nem fejezhető előny így dönteni!

 

 

Rodosszal tudom összehasonlítani, ott városi szállodában laktunk, ezúttal inkább nyugodtabb helyet választottunk. Korfun összehasonlíthatatlanul szebb a természeti környezet, gyönyörű virágokban pompázik minden, zöldek a hegyoldalak és kristálytiszta a víz is. Rodosz sajnos nagyon szeles tudott lenni. Ami nagy különbség a két sziget között érzésem szerint az az infrastruktúra fejlettsége, Rodoszon több minőségi szállást találunk, a kulturális látnivalók pazarabbak, de cserébe az embereket sokkal mogorvábbnak és távolságtartónak éreztem. Korfun helyenként még meg lehet tapasztalni egy darabkát az igazi vendéglátói kedvességből és közvetlenségből.

Korfu előnyei

  1. Kellemes, békés, szívélyes légkör, sok virág, szép színek, érdekes zöldes tájak főleg a sziget északi részén, változatos partvonal, szemet gyönyörködtető olajfaligetek.
  2. Szerethető, jópofa, udvarias helyi emberek, az idegen külföldiekre is ráköszönnek.
  3. Tiszta, szép kék vagy smaragdzöld langyos tengervíz, príma tiszta strandok, kedvenc: a Paleokastritsa Beach (a sziget északnyugati részén), másik kedvenc a Notos Beach (csak autóval érhető el.
  4. Kassiopi halászfalu, ahol a turizmus nem szorította még ki a hiteles helyi hétköznapi életképeket.
  5. Egész jó éjszakai szórakozási lehetőségek.
  6. Könnyű bejárni a szigetet, akár robogóval is.
  7. Sok a látnivaló, történelmi emlék, Sissi (Erzsébet) királyné kastélya, Sidarinál a Szerelmesek csatornája.
  8. Családbarát sziget.
  9. A kerékpározó, buszon ülő puritán módon élő ortodox papok, sok érdekes ortodox templom a füstölők sokaságával.
  10. Korfu város keverten olaszos-görögös jellege.
  11. A szigeten véget nem érő olívaligetek szépsége.

Korfu hátrányai

  1. A turistákat átverő dolgok, a nyomulós afrikai árusok, pont mint itthon a taxis hiénák.
  2. Nyáron akad agresszív szúnyog, és a meglehetősen zsírégető hőség.
  3. Az utakon a vadul közlekedők, a nagyon keskeny rossz állapotú (kátyúk), kacskaringós utak.
  4. A főszezon (július augusztus) túl sok és nagy turista tömeg.
  5. A bunkó, zajos, ittas brit fiatalok, főleg a sziget déli részén, és akad elég sok nagyképű digó is.
  6. Túl drágák a halételek.
  7. Akár unalmassá is válhat a sziget, mert azért túl sok érdekes látnivalót nem mindenki veszi észre.
  8. Van néhány silány strand is.
  9. A Canal d’Amour kissé talán túlértékelt látványosság.
  10. A szemételszállítás látható problémája.
  11. A szálláshelyeken a vécépapírt nem lehet lehúzni, hanem a szemetesbe kell bedobni, a dugulásveszély miatt.

 

Korfu vélemények

“Engem többen is megpróbáltak lebeszélni Korfuról, mondván, hogy nincs ott semmi, de hajthatatlan voltam és nagyon örülök, hogy nem hallgattam más véleményére! Akik negatívan nyilatkoztak a szigettől valószínűleg egy csendesebb üdülő településen nyaraltak valahol a sivárabb déli részén és nem vették a fáradtságot, hogy felfedezzék a sziget szépségeit, amikből pedig akad bőven.”

“A természet itt bizony elég bőkezű volt: kevés az olyan görög sziget, ami ennyire zöld és aminek a partja ennyire tagolt. Az északi rész a látványosabb, itt vannak a nevezetességek is. A főváros rendkívül hangulatos a macskaköves sikátoraival, melyek tele vannak éttermekkel, szuvenír boltokkal. A reptér és a közelében található – Korfu jelképévé vált – kolostorsziget külön látványosságot nyújtanak. A magasan fekvő hegyi falvakban olajfából készült termékeket vásárolhatunk. A drámai szépségű panoráma utakról lélegzetelállító kiállítás tárul elénk Palaokastritsa szív alakú öbleire. Az achilleoni Sissi-palotát is festői környezetben csodálhatjuk meg. Kirándulást tehetünk Albániába vagy átmehetünk egy szárnyashajóval a Corelli kapitány mandolinja című fim által ismerté lett Kefalónia szigetére. Napnyugta után, pedig egy görög esten élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét és átérezhetjük a belőlük áradó életörömöt.”

“Én imádtam, hogy alig van forgalom (persze az itt nyaraló olasz motorosokkal vigyázni kell) és hogy robogóval, illetve quaddal is rengeteg helyre el lehet jutni. Mi azzal jártunk be esténként Korfu városba is. Nem nagyok a távolságok és viszonylag jók az utak. Szerettem felfedezni a szomszédos településeket, hegyi falvakat, eldugott öblöket.”

“Negatívumok: A szebb településeken, mint pl. Paleokastritsa esténként nincs túl nagy élet, de nem okozott gondot bemenni a fővárosba. Egy hét kevés a sziget felfedezésére, két hét viszont már unalmas lehet. Mivel elég jelentős az olasz hatás, igazi gíroszost szinte nagyítóval kellett keresni. Előbb találtunk egy pizzériát.”

“Én augusztus utolsó és szeptember első hetét töltöttem a szigeten, de meglepett hogy az utolsó napokban az erős szél miatt annyira lehűlt a víz, hogy már nem tudtunk a tengerben fürdeni. Több utas is panaszkodott már rá, hogy a nyár elején és legvégén Korfun elég hűvös a tenger, így talán érdemesebb a főszezonban ideutazni.”

“A görög szigetek az én szívemben különleges helyet foglalnak el, mert szerintem sehol sem lehet olyan jót nyaralni, mint ebben az országban, különösen a változatos és varázslatos szigetvilágában. Mindegyik egyedi és gyönyörű. A hangulatuk magával ragadó, a helyiek életöröme és nyugalma, pedig úgy jár át minden alkalommal, hogy hazatérvén is még sokáig kitart az érzés. Én Korfut elsősorban azoknak szoktam ajánlani, akik nem kedvelik a kopár szigeteket, nem akarnak sokat repülni, de gyönyörű tengerpartra vágynak. Előnye még, hogy pici, így könnyen bejárható. Nálam mindig szempont, hogy hova lehet kirándulni, át lehet-e hajózni más szigetekre is. Korfu esetében ez is adott. A kefalóniai 1 napos kirándulás, melyre a helyi utazási irodákban lehet befizetni, nagyon látványos.

 

 


“Korfui nyaralásunkról csak jót tudok mondani. Az emberek kedvesek és segítőkészek, angolul szinte mindenki beszél legalább egy kicsit, ha mást nem kézzel-lábbal, de eligazítanak. Érdemes bejárni az egész szigetet, olyan kis hegyi falvakban, településeken is jártunk amikről még a helyiek sem hallottak vagy nem is jelöli őket a térkép.” (Laci és Bea, 2012)


“Bár Korfu nem rossz nyaralóhely véleményem szerint nem emelkedik ki a többi népszerű turistacélpont közül. Ahhoz drága ha valaki csupán a napozás és fürdőzés élményéért keresné fel a szigetet hiszen Horvátországban is hasonlóan szép tengerpartokon pihenhetünk és még közelebb is van. Aki a tengerparti pihenést a művelődéssel szeretné párosítani, annak ott van Olaszország vagy Egyiptom, utóbbiban a strandok is tisztábbak. Ha valaki megismerkedne a turisták lehúzásának korszerű módszereivel, akkor Korfu nem rossz választás számára, de jobb technikákkal ismerkedhet meg Bulgáriában.


“Korfu óvárosának a szűk utcákkal hasonló a hangulata, mint Velencének.”


Korfu látnivalók

  • Achilleion palota a kertjével és főként az onnan nyíló kilátás, Sissi egyik kedvenc kastélya volt, meg tudom érteni!
  • Korfu város ódon utcáin sétálgatni
  • Issos Beach Lounge, a tökéletes babzsákos perzsa szőnyeges beach bar
  • Paleokastritsa szív alakú öble a fölötte magasodó sziklán egy elbűvölő hangulatú kolostor
  • A hal és gyümölcsárus kiskocsija minden reggel jött a friss portékával, a helyiek közvetlensége nagyon bájos volt
  • Sok tengeri herkentyű van az éttermek étlapján és többségük megfizethető áron

Korfu kevésbé szép oldala

  • Némely élelmiszerbolt választéka nagyon sivár, ha apartmanban szállunk meg és főzőcskézésre szánjuk magunkat elég nehéz lesz változatos alapanyagokat beszerezni
  • A buszok csak némileg igazodnak a feltüntetett menetrendhez, sok jegykiadó automata nem üzemel
  • Egyes üdülőterületeken szinte semmilyen szórakozási lehetőség sincsen
  • Szeptemberre már nagyon le tud hűlni az idő, a víz ugyan még meleg, de nem jó vizesen vacogni a strandon

Újabb vélemények Korfuról

“Mi a sziget déli részén egy kis halászfaluból lett üdülőhelyen laktunk, itt még fellelhető a régi vidéki élet minden apró kis intim mozzanata, ahogy a szomszédok még leállnak trécselni napközben, ahogy a halászok reggel hozzák az árút a piacra, szuper volt, hogy nem volt turistarezervátum hangulata az egésznek. Mivel alapvetően pici falvak lettek hirtelen turisták ezrei számára nyaralócélpontok, a helyiek igyekeznek minden igényt kielégíteni, a hiányosságokat pedig vendégszeretettel pótolják.

“A faluból félóránként járnak helyi buszjáratok Korfu városba és ugyanilyen egyszerű volt eljutni délebbre és a nyugati partra is. Számomra egyedül a szórakozási lehetőségek tűntek limitáltnak, de ez nem is baj, hiszen Korfu inkább a nyugalmat keresőknek, családoknak ideális, két célközönség elvárásait pedig elég nehéz lenne egyidejűleg kiszolgálni. Aki picit mozgalmasabb éjszakákra vágyik, az vegye célba a sziget északon fekvő üdülőhelyeit, Sidarit például.”

 

 


“Korfu egy csodálatos sziget és csak ajánlani fogom minden ismerősömnek. Az emberek kedvesek, nyugodtak, gyönyörű a környezet. A tenger mindenhol tiszta, mint egy képeslapon. Rengeteg szép strand van a szigeten és nagy részük homokos. Nem kell külön strandbelépőt fizetni sehol, ami szerintem szintén pozitívum és a sziget keleti oldalán annyira nyugodt a víz mintha egy tóparton lenne az ember. Mi Moraitika városban laktunk, közel a központhoz. Rengeteg jó taverna van a városban, az árak is elfogadhatóak, és van egy kis étterem, ahol még magyarul is beszélnek! A kiszolgálás mindenhol kedves volt, és ha valahol többször is jártunk úgy örültek nekünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.

“A görög emberek hihetetlenül kedvesek, és nem bonyolítják túl az életet, mint mi magyarok! Azzal foglalkoznak ami igazán fontos! Nincs semmi túlszabályozva, mint Magyarországon. Ami számunkra negatívum volt Korfuval kapcsolatban, hogy a szemétszállítás enyhén szólva nem zökkenőmentes. A különböző városokban sokszor találkoztunk szeméttel, érdekes szagokkal, de szerencsére ez a strandokon nem volt észrevehető. A víz és a partok mindenhol tiszták.”

 

 

“Korfu gyönyörű, bár igaz, hogy ez elsősorban a turistaközpontokban érvényesül, tehát pl buszozás közben láttuk, hogy a helyieknek közel sem annyira jó ott lakni (a városszéli épületek kopottak, sok az út mellett elhagyott roncs autó, stb.) Az ott töltött egy hét alatt az idő felét a szállodában töltöttük, egy napot kóboroltunk a fővárosban, egy napot kirándultunk hajóval és egyszer autót béreltünk és megnéztük a Sissi kastélyt, egy kilátót és Paleocastritsát. Ez így abszolút jó programnak bizonyult, minden tetszett, amit láttunk. Talán az nem tetszett csak, hogy egyszer-kétszer eltévedtünk, mert a helyiek bármilyen kedvesek is, nagyon rosszul mérnek fel irányokat és távolságokat. Szóval célszerű pontosan tervezni előre, hogy ne szoruljon kérdezősködésre az ember.”


“Korfut bérelt autóval jártuk körbe, így sokszínűségét megismerhettük. Aki nem tud így körbe nézni, a buszos szigettúrákra feltétlenül szánjon időt és anyagiakat, mert csak így teljes az élmény. Minden utazni vágyó azt a települést, ahol a szállása lesz – előre térképezze fel, mert minden falu más és más, tengerpartját, nyugalmát és ellátottságát illetően. A közbiztonság Korfun jónak mondható. A Paxos-Antipaxos hajózáson vettünk részt. Jól szervezett volt a program, a Paxoson töltött szabadidőt keveselltük az oda-és visszaút mértékéhez képest.”


“Mindenképpen felkészíteném az ide (Görögország) utazókat arra, hogy a kivételesen keskeny csatornázási csövek miatt a WC-papírt a szemetesbe kell dobálni, a WC-be nem szabad sehol.”

“Ezt a kis kellemetlenséget leszámítva az ételeket bátran ajánlanám mindenkinek, minden nagyon finom. A tengeri herkentyűk különlegességnek számítanak, ahogyan a muszaka és a rablóhúsok is.”

“A közbiztonság Korfun nagyon jó, nincs lopás, nincs felfordulás. Egy ideig a szemételhordással voltak problémák, de azóta ez a probléma is elhárult.”

“Korfura az ember főleg a tenger közelsége miatt utazik, így azt javasolnám az ide látogatóknak, hogy mindenképpen használják is ki ezt minden nap. Közlekedés szempontjából lehet mindenféle járművet bérelni: autót, quadot, robogót, plusz ott vannak a helyi járatú buszok is, melyek minden fontosabb helyszínre elvisznek.”

 

Korfu Időjárás

Nyáron nem ritka a 40 fok körüli hőség.

“Ne lepődjenek meg, ha az elő- és utószezonban már minden nap esik egy pici eső. A természet saját öntözőrendszerének működnie kell azért, hogy a sziget zöld színekben pompázhasson. Egy-két melegebb holmi is elkel a hűvösebb éjszakákra. Szeptember második felétől már jóval több rossz idős napot lehet kifogni, nyáron viszont néhol a zsúfoltság a jellemző. Aki egyszerűségre, nyugalomra és szép környezetre vágyik, annak ideális választás.”

 

Hajós Nyaralás – Görögországban

Korfu- Szállásválasztási útmutató

Javasoljuk, hogy érkezéskor a szálláshelyen, főleg az apartmanházak esetében, rögtön ellenőrizzük, hogy a szobában/apartmanban a műszaki dolgok (klíma, konnektorok, hűtőszekrény, ventilátor stb.) működőképes-e. Ha valamit nem találunk rendben akkor az érkezéskor tett reklamálás hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a későbben megtett.

A görög szálláshelyek gépészetileg sokszor meglehetősen elavultak, és ebből adódhatnak problémák, pláne az olcsóbb árfekvésű hotelekben, apartmanházakban. A meleg vízzel kapcsolatos problémák azonban éppenséggel nem az elavultsággal lehetnek kapcsolatban, hanem a napkollektoros megoldással. Előfordul ugyanis, hogy a napsütés aktuális mértékétől függ az, hogy a csapból vagy a zuhanyzóból képes-e meleg víz folyni.

Azok, akik a szálláshely kiválasztásában nem csak árérzékenyek, hanem az ár-érték arány, a legfőbb elvárásaik, szempontjaik   alapján szeretnének dönteni, forduljanak az utazási tanácsadóihoz mert rendkívül hasznos hotelértékelésekkel szolgálják ki az ügyfeleiket. Ez nem reklám, hanem igazán jó tanács! Tényleg megmondják az igazat, az előnyöket és a hátrányokat, akárcsak ez a honlap. Ezért vagyunk jóban egymással.

“Én újra és újra Paleokastritsát választanám, de a gyerekes családoknak inkább a homokos strandokat javaslom. Aki Korfun nyaral, mindenképpen béreljen autót vagy fizessen be a szervezett kirándulásokra, mert csak úgy lehet megismerni a szigetet.”


“Aki szereti a nyugodtabb családiasabb környezetet, az válassza a délebben fekvő üdülőhelyeket. A sziget legdélebbi csücskére száműzték a hangoskodó és randalírozó, többségében brit fiatalokat. Az északi partok kínálnak még mozgalmasabb, bulizósabb helyeket. Praktikus lehet olyan üdülőhelyet választani, ami közel van Korfu városhoz, mert így nem kell lemaradnunk a szélesebb választékról a vásárlási és szórakozási lehetőségek tekintetében sem. A szállodák általában picinyke saját partszakasszal rendelkeznek, de a strandok változatossága miatt érdemes kísérletezni más helyekkel is.”


“Szállás nem érdemes választani a nem igazán szép keleti parton, Issos és Messonghi között. Szerintem Kavos, Sidari és Achavari sem igazán vonzó hely hotelválasztás szempontjából.”


“Sidari-ban lévő hotelt a bulizósok válasszanak, mert bulihelyből itt van dögivel. Minden zenei ízlésnek megfelelő hely megtalálható. Viszont nekem nem jött be Sidari, mert zajos, szemetes és túl sok a bunkó angol és olasz fickó. Mi a nejemmel nyugis helyre vágytunk, na ez nem az. De még a szigeten való elhelyezkedése sem jó, mivel távol esik szinte mindentől, innen komplikáltabb a sziget felfedezése.”

 

 

Ajánlott hotelek Korfun

2 csillagos:

  • Prassino Nissi
  • Silver Beach**+ (Roda)
  • Popi Star (Gouvia)
  • Jason (Ipsos)
  • Gouvia (Gouvia)

3 csillagos:

  • Alkion (Sidari)
  • Gemini (Messonghi)
  • Livadi Nafsika (Dassia)
  • Oasis (Perama)
  • Corfu Senses (Agios Ioannis)
  • Nasos&Daisy (Moraitika)
  • Philoxenia
  • Yannis (Ipsos)
  • Mon Repos Palace
  • Aphrodité

4 csillagos:

  • Ionian Princess Suite
  • Sunshine Corfu&Spa (Nissaki)
  • Corfu Chandris (Koprfu)
  • Ariti Grand
  • Nissaki Beach (Nissaki)
  • Alexandros (Perama)
  • Aquis Agios Gordios Beach
  • Louis Corcyra Beach (Gouva)
  • Ciprotel Almyros Níatura (Acharavi)
  • Corfu Holday Palace (Kanoni)
  • Primasol Louis Ionian Sun
  • Delfinia (Moraitika)
  • Elea Beach (Dassia)
  • Apollo Palace
  • Mon Repos Palace Art
  • Corfu Pellagos
  • Aquis Capo Di Corfu (Lefkimi) Nagyon ajánlott!

5 csillagos:

  • Marbella Beach (Agios Ioannis) – inkább erős 4 csillagos
  • Mitsis Hotels Roda Beach Resort
  • Kontokali Bay (Kontokali)

Családbarát:

  • Hotel Messonghi Beach (több gyerekcsúszda!)
  • Nyugis, pároknak: Jön!
  • Mozgalmas, pároknak: Jön!
  • Piszkos hotel: a 4 csillagos Gelina (Achavariban)

“Hotel Palekostritsa. Bármikor gondolkodás nélkül visszamennék. A kilátáson kívül az ellátás is pazar!”


,, Szeretem Görögországot, többször és több helyen jártam már ott, régóta visszavágytam oda. Sajátos varázsa van. 2016. július végén úgy hozta a helyzet, hogy eljutottunk Korfu szigetére. Aigos Stefanos településen sikerült szállást foglalnunk az Unitravel Utazási Irodán keresztül. A tenger, a sziget gyönyörű, abban nem csalódtunk. Annál inkább a szállásunkban, a ***+ minősítésű Moros Apartmanházban. Az apartmanházban vannak jobb apartmanok is, a mienk egyszerűen minősíthetetlen, kritikán aluli volt.

Ajánlott apartmanok Korfun

2 csillagos:

  • Eleni stúdiók (Sidari)
  • Venus Apartman (Sidari)

 

3 csillagos:

  • Polixeni Apartman
  • Gela Apartmanház (Sidari)
  • Jón tenger Apartmanház***+ (Messonghi)

 

Nem kategorizált apartmanok:

  • Zoi Apartmanház (Messhongi)
  • Yannis Apartmanház (Messonghi)

 

Korfu közlekedés

Korfu autóval

Érdemes autót bérelni a sziget felfedezéséhez. 35 euró körül már van kisautó egy napra.

“A szigeten helyi és távolsági buszok is működnek, a legnagyobb szabadságot mégis a bérelt járművel való közlekedés jelenti. Az utak általában szűkek, sok helyen már két autó is nehezen fér el egymás mellett. A buszvezetők itt fantasztikus mutatványokra kényszerülnek.”


“Az autóbérlés problémamentes volt Korfun. A kölcsönzős azt mondta, hogy amikor leteszem a szállásnál az autót a szőnyeg alatt hagyjam a kulcsot. Én úgy is tettem este, ahogy meghagyta. Reggel láttam a teraszról mikor jött a kocsiért, intett és vitte el.”

Korfu robogóval

Sokan bérelnek robogót, amit azonban tanácsosabb olyanoknak használni, akik képesek magabiztosan és egyben óvatosan vezetni. 12 euró körüli összegért lehet egy napra motort bérelni, s az ár persze függ a köbcentitől és a bérlés időtartamától. (A 12 eurós pl. egy 100 köbcentisre vonatkozhat.) Persze kedvezményt adnak, ha valaki egész hétre bérel. Normál jogsi kell a bérléshez. Egy liter ólommentes benzin amúgy 80 eurócentbe kerül.

Ha valaki szeptember közepét követően nyaral Korfuban és robogóval közlekedik, figyelnie kell arra, hogy az utak mentén fekvő olajfaligetekből az útra hullanak olajbogyók s ezeken könnyen el lehet taknyolni a járművel. Bármilyen járművet bérelünk, azzal kalkulálni kell a sziget felfedezésekor, hogy az utak több mint kétharmada szerpentines. Strapás a vezetés, igaz a szervezett buszos kirándulásokon is nehézkes az utazás, csak hát ott azért a buszsofőr gondja a vezetés.

Jobboldali a közlekedés, azaz ezzel nincs gond, azzal viszont van, hogy a helyiek a közutakon egyáltalán nem tartják be a sebességkorlátozási szabályokat. A motorosoknak fel kell venni a sisakot, mert a hiányáért akár 80 euróval is megbüntethetik az embert. Furcsa látni, hogy ennek dacára nagyon sokan motoroznak bukósisak nélkül.

Óvatosnak kell lenni az útkereszteződéseknél ugyanis nincs azokat kellő távolságban előre jelző tábla. Sok kereszteződésnél pillanatok leforgása alatt kell kiismerni az elsőbbségi helyzetet és improvizálni. A kanyarokban preventív vezetési stílusra van szükség, mert a szigetlakók előszeretettel ‘egyenesítenek ki maguknak’ minden kanyart. Könnyű eltévedni, mert a kiírások nem mindig elég megbízhatók, vagy éppen az a baj, hogy hiányoznak. Általában véve Korfun a közutak, települések jelzésével kapcsolatban elég hanyag a helyzet.

Távolsági buszközlekedés

A szigeten közlekedő távolsági buszok olcsók, a menetjegy 1,50 és 2,50 euró között (a távolság függvényében). A menetrendet néha meglepően pontosan betartják, máskor és máshol teljes összevisszaság van, korán jön vagy késik. A buszok maguktól nem állnak meg a megállóban sem, a sofőr önkényeskedik. Szóval integetni kell, mégpedig határozottan.

“Az infrastruktúrával én elégedett voltam, bár egyes helyek könnyebben megközelíthetőek motorral vagy quaddal. Az ételek isteniek, a vásárlási lehetőségek viszont eléggé korlátozottak a kisebb településeken. Korfu városban viszont kapható minden, mi szem-szájnak ingere. Az árakra már nem emlékszek.”

Korfu vendéglátóhelyek

Vendéglőkben (tavernákban) 4-,5.50 euróért lehet enni tartalmas, jó nagy adag görög salátát. Egy marhahúsos főétel 8-10 eurót kóstál. Koum Quat (vagy Koum Kouat)- a korfuiak nagyon büszkék erre a szigeten előállított likőrre. Ha a likőrüzemben teszünk látogatást, nem feltétlenül érdemes ott vásárolni. Kóstolgassuk végig a különböző itókákat és vegyük meg a szupermarketben olcsóbban azt, ami a legjobban ízlett.

“A görög éttermi árak helytől függően eltérőek, a turisztikailag felkapott helyeken, városközpontokban magasabbak lehetnek az árak. Vendéglőbe (taverna) inkább vacsorázni jártunk, ebédre általában gyrost ettünk, ami a legolcsóbb választás, ha valami melegre vágysz, pitában már 3 euró-ért kapható, tálon 5-6 euró körül mozog az ár. Kiadós csirke- illetve halsalátát 4-5 euróért, tzatzikit 3 euróért, sült húst 8-10 euróért, halat, tenger gyümölcseit 7 és 15 euró körüli összegért ehetünk, desszertet (pl. baklava, palacsinta) 2-4 euróért. A kávé 2 euró, jegeskávé, frappé 3-4 euró.”


“Az árak tekintetében azt gondolom Korfu korrekt versenyző, én azt tapasztaltam, hogy mindig azt kaptam, amire befizettem. Nagyon ízletes 3 eurós souvlakit ehetünk a sarki árusnál, de kitűnő haléttermeket is találtunk az itthon megszokott árfekvésben. Összességében pénztárcabarát a sziget, de legalábbis mindenki talál ízlésének és kereteinek megfelelőt.”

 

 

Tavernák

A szigeten a tavernákban többnyire felesleges étlapot keresni. Sok helyen az italok kiszolgálását követően a séf beinvitálja a vendégeket a konyhába, és megmutatja a fazekakban, hogy mik az aznapra megfőzött étkek. A turistának nem kell megijedni az ételválasztás ezen direkt formája miatt, mert azért ez még is egy sajátos élmény. Nem illik firtatni az étkek árát, mert egy igazi hagyományos tavernában a tulaj az étel-ital teljes költségét úgyis korrekt módon fogja összeszámolni nekünk. Érdeke, hogy a vendégnek megfeleljen mind az étel íze, mind az árfekvése.

Ahol viszont étlap van és azt követően számla is, ott azért fussunk végig a számokon, mert a korfui vendéglátósok szívesen ‘tévednek’ a számolásnál a maguk javára. Ilyenkor kedélyesen hívjuk fel a figyelmet a hibára, és semmiképpen se kezdjünk el balhézni.

A görög tavernákban hagyományosan langyosan tálalják az ételeket, de a turistás helyeken az átlagos európai igények miatt már jó ideje törekednek arra, hogy az étkek kellő hőfokon legyenek tálalva. A korfui konyha egyik sajátossága a fahéj gyakori és bőséges használata. Például a pastitsio vagy a muszaka ételeknél az őrölt fahéjjal való fűszerezés csodákat képes tenni.

Gyakran kínálnak korfun a vendéglőkben sofrito-t (borjúétel sok-sok fokhagymával), bárány- és csirkesülteket, házinyulat és halat (pl. vörös márna, aranycsíkos keszeg, a burdetto nevű halpörköltes egy-tál, kalamari, azaz tintahal és ritkábban kardhal). No persze, mindenhol lehet enni görög salátát és tzatzikit. Ez a kettő jószerével minden étkezésnek része arrafelé. Egyszerű fehér kenyeret adnak hozzá. Édességnek lehet enni túl édes baklavát, mézes-diós joghurtot, vagy szimplán valami friss gyümölcsöt.

Ami az innivalókat illeti, a görögök Mythos nevű söre jó, kevésbé népszerű a magyar turisták körében az ouzo, ami ánizslikőr vízzel hígítva. Kávé dolgában a szigeten próbálnak igazodni a nagyon is vegyes európai igényekhez, azért inkább ahhoz, amit a britek vagy a németek részesítenek előnyben (azaz nem a nekünk valót).

Ajánlunk néhány szuper tavernát

Perithiában a Harry’s taverna, és a Spiros étterem, Almirosban a Georges taverna, Boukariban egy pompás halétterem, a Boukari beach, Marathiasban a Village nevű taverna, Kassiopiban a Trilogia étterem, Agios Spyridonas-ban az Ammus étteremc&kávézó, Sidariban a Jeni’s Mediterranean Moments Cafe, Achavari-ban a Faros, Korfu városban az Avli.

 

A sziget déli részén van a bulivilág java. Az egyik falu, Kavosz esetében a java szó megkérdőjelezhető a sok ittas brit miatt. Íme néhány elrettentő fotó (Mi kérünk elnézést!):

<ahref=”http://velvet.hu/elet/2015/07/31/egy_gorog_falu_ahol_ajulasig_isszak_magukat_a_turistak_galeria/”>Egy görög falu, ahol ájulásig isszák magukat a turisták

Korfu látnivalók

Ne az ismert, hanem az elzártabb partokat keressék. Érdemes végignézni a helyi utazásszervezők kínálatát is a hajós kirándulások miatt. Kirándulásokra a sziget északi része kitűnő célpont, Paleokastritsa, Kassiopi és a Pantokrator-hegy mind megérnek egy látogatást, mindenképpen érdemes részt venni egy szervezett szigettúrán és egy hajókiránduláson is.
Sissi kastélyának meglátogatása kötelező program, aki szeret kicsit a boldog békeidők után nosztalgiázni, de annak is nagy élmény, aki nem ájul el a Sissi legendáktól, hiszen csodás kert és kilátás tartozik a palotához. Korfu város is megér legalább két látogatást, elképesztően izgalmasan keverednek a gyarmati múlt jegyei, a jellegzetesen görög dolgok mellett tapinthatóan otthagyta bélyegét a velencei és brit kultúra is.

Vannak bőven ajánlatok a szárazföldi Görögországba történő kirándulásra. Az egynapos túra fejenként 20 euró körül van és ezért ellátás is jár. A sziget fővárosa Kerkira, ahol a Sissi kastélyon kívül a látnivalók közé tartozik több erődítmény. Kerkira tele van butikokkal, kávézókkal, ékszerboltokkal, édességboltokkal, főleg a nők nagyon szeretnek itt időzni és kirakatokat nézni. Azt mondják, hogy az ékszerboltokban sok különlegességet (pl. opált) lehet vásárolni meglehetősen kedvező áron.

“A kulturális látnivalóknak csak egy részét tudtuk felkeresni. A családnak leginkább az Akhilleion és a Benitsesben található kagylómúzeum nyerte el a tetszését. Előbbi Korfu városától 10km-re Gastouri-ban található, a dombok tetején. Egy kanyargós úton lehet megközelíteni és érdemes már reggel odaérni, mert később szinte lehetetlen előre haladni, a látogatók tülekedve nyomulnak teremről teremre. A freskókat mesterien restaurálták, az egész épület újszerűnek hat. A parkban a korabeli szobrok nagyon szépek, a kilátás pazar. A kastély egész évben nyitva tart a téli időszakban 9:00-15:30-ig, a nyári időszakban 8:00-19:00-ig. A belépődíj 7 euró. Könnyen elérhető tömegközlekedéssel is (a 10-es busz Korfu városból indul), ha viszont a közlekedésnek ezt a formáját választjuk, mindenképp tájékozódjunk a menetrendről, mert elég ritkán (2-3 óra) indulnak a járatok. Utóbbi egy magángyűjtő Napoleon Sagias kezében van, aki 20 éven át élt Ausztráliában, és amikor 1989-ben visszaköltözött szülőhazájába akkor létesítette a múzeumot. A kagylókon kívül preparált cápák, halak, rákok láthatóak érdekességként és bár az ismertető szövegek csak görög nyelven olvashatók, van szakszerű angol nyelvű tárlatvezetés. Nyitva márciustól májusig és októberben 10:00-18:00-ig, júniustól szeptemberig 9:00-20:00, belépődíj 4 euró.”

Korfu strandok

A sziget északi részének strandjainál a víz hullámosabb, mint máshol. Sokak szerint a szebb strandok a nyugati partvonalon vannak.

Két fő részére jellemzően 4-5 euróba kerül a két napozóágy.

  • Nagyon nyugis strandok: Choro, Korission, Avlaki, Pagi, Mega és Georgios
  • Egyéb javasolt strandok: délen Vitalades, északnyugaton Ag. Georgios Pag

“Korfun gyönyörű strandok vannak és nagyon változatosak. Én Paleokastritsán nyaraltam, ahol a hegyoldalban volt a szállodánk, de ezt egy pillanatig sem bántam, mert az erkélyről elém táruló látvány (a mélykék tenger találkozása a zöld hegyekkel) minden lépést megért, amit a strandig meg kellett tenni. A fürdésre alkalmas kristálytiszta öblök a hegy lábánál, egymás mellett bújnak meg, zöldellő félszigetekkel tagolva, hatalmas sziklákkal, és éttermekkel körülvéve. Itt apró-kavicsos a part, de ennek köszönhető, hogy a víz olyan szép. Innen hajóval lehet átmenni Paradise Beachre, ahol egy elzárt öbölben lehet úszni, napozni, pihenni.

Korfun érdemes motort, quadot bérelni és felfedezni a csendesebb, eldugottabb strandokat, partszakaszokat. Ilyen például a lélegzetelállítóan szép, homokos partokra nem jellemzően, teljesen átlátszó vízzel csábító Mirtiotissa Beach és Észak-Korfu ékessége a Kassiopi strand, amely ugyan nincs kiépítve és a nagy kövek miatt kicsit nehézkes a vízbe a bejutni, de ez senkit nem érdekel, mert ha egyszer már sikerült, akkor olyan, mintha egy kád vízben fürdene. A tengerfenéken heverő fehér kavicsokon visszatükröződő napnak köszönhetően még káprázatosabb a látvány, melyhez az albán hegyek biztosítják a hátteret. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen víz létezik.

Sidari ugyan híres a homokos strandjairól, de amikor ott jártam elég zavaros, helyenként inkább iszaposnak tűnő volt a víz, így én nem vágytam bele, pláne a fent felsorolt élmények után. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy ne elégedjen meg a szállodájához legközelebb eső stranddal, hanem járja be legalább a környező partszakaszokat és próbáljon ki minél több fürdőhelyet.”

 

 


“Nyugis, finom-homokos strand a Kalamaki Beach. Sekély vize pont jó kisgyermekes családoknak. A környék is nyugalmas. A strandon van egy nagy taverna jó és jutányos áru konyhával.”


“A sziget strandjai a legváltozatosabb képet mutatják, szerintem mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet, de tény, hogy ehhez szinte elengedhetetlen autó vagy robogó bérlése. Sokfelé elég szűkösek vagy szerpentinesek az utak, így mindenképpen tapasztaltabb vezetőknek ajánlatos ezt bevállalni. Ráadásul ahhoz, hogy ilyen gyönyörű szép lehessen a sziget, sok esőre van szükség, így az utak sokszor nyirkosak, csúszósak, óvatosság kell, annyi biztos.

Korfun meglepően sok kék zászlóval jelölt strandot találtunk, ilyen jelzést, pedig csak a legtisztább vizű partszakaszok kapnak és minden évben felül is vizsgálják ezt a minősítést. A falucska standja számunkra megfelelt, kristálytiszta és kellemesen meleg volt a víz, úszásra is alkalmas volt. Nekem határozottan tetszett, hogy egy pici kis partszakasz volt, nem voltak idegesítő árusok, gagyi snack bódék meg hasonló sallangok, csak part, türkizkék víz, napsütés és nyugalom.

Az idegenvezető ajánlatára egyszer elmentünk Issos Beachre, ami a legtöbb déli standdal ellentétben finom-homokos. Van ott egy zseniális lounge bár, iszonyú hangulatos a perzsaszőnyegeken ücsörögve szürcsölgetni egy italt, és nézni a homokdűnék és sziklák alkotta holdbéli tájat, itt is teljesen új arcát mutatja nekünk a sziget természeti szépsége. Szerencsére itt sincs heringeffektus a parton, ezt az egész szigeten tapasztaltam, lehet, hogy az utószezon miatt, de ez a nyugalomra és pihenésre vágyóknak mindenképpen óriási plusz.”


“Aki barangolni indul a sziget változatos tájain, lenyűgöző élményben lehet része. A hegyek között a kanyargós utak sűrű erdők között vezetnek. A sziget igazi varázsát az akadálytalanul burjánzó növényzet adja, melynek korlátozására szerencsére nem sok erőfeszítést tesznek a helyek.”


“Moraitika-ról az út 2 óra volt Paleokastritsába de megérte, mert talán itt van a legszebb víz az egész szigeten. A partja nagyon kavicsos, ezért valamilyen szandál vagy papucs erősen ajánlott.”


“A tenger vize már az előszezonban is kellemesen langyos, bár előfordulnak különbségek az egyes partszakaszok között. Moraitikán a víz ugyan első pillantásra tisztának látszik, de búvármaszkon keresztül a látótávolság viszonylag rövid, a víz élővilága csekély, néhány halra, csigára és tengeri sünre korlátozódik. Búvárkodásra inkább a kiépítetlen partszakaszok alkalmasak, ezért érdemes Korfu szigetét bérelt járművel bejárni, így könnyen eljuthatunk a sziget bármely pontjára.”
Hajós Nyaralás – Görögországban

Korfu- Egyéb hasznos tanácsok

  • Időeltolódás: ha megérkezünk Korfura egy órával kell előrébb állítani az óráinkat.
  • Az üzletek többnyire délig, 12.30-ig vannak nyitva aztán jön a szieszta és délután 4-kor az újra kinyitás.
  • Érdemes megtanulni a siga szót, amit a helyiek használnak annak a kifejezésére, hogy csak nyugisan, szóval siga, siga!

 

Van Korfun egy tiszteletbeli konzulunk: Frideriki Kassiotis

  • Címe: 49100 Corfu, 199 Ethnikis Paleokastritsas Road
  • Telefon: 00 30 266-10-486-00
  • Fax: 266-104-8602
  • E-mail: vw-audi@otenet.gr
  • Angolul vagy görögül lehet vele kommunikálni.

 

Korfu közbiztonság

Korfun a közbiztonság kifejezetten jó. Évekkel ezelőtt – ahogy mesélik a helyiek – az albán illegális bevándorlók sok bajt kevertek, autókat loptak, de a hatóságok módszeresen kiüldözték őket a szigetről. Helyezzük a szálláshelyen széfbe az értékeinket vagy ha lezárható a bőröndünk, akkor azt használjuk. Az ágymatrac alá ne dugdossunk értékeket, mert a gyakori ágyneműcsere miatt ez nem okos megoldás.
Kellemetlenséget jelent, hogy lassan több mint egy hete egyre inkább ellepi a szemét. A probléma abból fakad, hogy a sziget központi szeméttelepe régóta megtelt, ráadásul az ottani állapotok az uniós szabályoknak sem igazán feleltek meg, és miután az EU-tól kapott támogatást a probléma megoldása helyett másra költötték, nincs pénz az ügy kezelésére.

Temploni lakosai másfél hete tiltakozásként lezárták a központi szeméttelepet, nem engednek be újabb szállítmányt, így aztán a hulladékot már össze sem gyűjtik az utcáról, mivel nincs hova vinni. A kukászsákok pedig csak gyűlnek.
Olyan bűz terjeng a szigeten, hogy kocsiban haladva is végig érezni lehet. Járványveszélytől tartanak. Rengeteg az egér, és elpusztult állatokat is találtak már, kutyát, macskát, birkákat.

Korfu- Múlt, jelen, helyi emberek

Korfu történelem

Korfu a hatalmi és kereskedelmi szempontból fontos stratégiai elhelyezkedése miatt a régi évszázadokban mindig is birtoklási vágyat váltott ki a kelet-mediterrán térség éppen adott potentátjaiban. Nagy tengeri csaták tétje volt gyakran a sziget. Uralták a szigetet különböző görög városállamok, tengeri kalózok és a rómaiak is.

A mai műemlékek közül a legérdekesebbek azok, amelyek a velenceiek 14. században kezdődő itteni uralmáról és építkezéseiről tanúskodnak. A velenceiek a törökök terjeszkedése elleni egyik védelmi pontjának építették ki Korfut. A törökök többször is próbálták meghódítani a szigetet, de hosszabb időre nem sikerült nekik. A sziget 1815-ben lett először igazán független, és 1864-ben a modern Görögország részévé vált. A 20. század hatvanas éveiben Korfu még teljesen a mezőgazdaságból élt. Olívát és olívaolajat termeltek. A szigeten alig járt autó és Korfu várostól eltekintve a falvakban még áramellátás sem volt. Többnyire földutak voltak csupán, a legtöbb települést az emberek szamárháton közelítették meg.

A tömegturizmus megjelenése teljesen megváltoztatta Korfu életét. Eleinte a nyugatnémet turisták özönlötték el Korfut. Hamar a turizmus lett a második legfontosabb bevételi forrás. A korfui lakosok élete egyszer és mindenkorra megváltozott. Közutak épültek és minden falu könnyebben elérhetővé vált. A partvonal egyes területein turisztikai, nyaraló övezetek épültek, mégpedig elképesztő ütemben. Korfu el is érte a befogadó kapacitásának határait és stagnálás következett be. Emiatt látja manapság a turista azt, hogy a szállodák, az apartmanházak többnyire a hetvenes-nyolcvanas évek stílusában épültek, eléggé egyhangúan.

Nincsenek igazán a mai ízlésnek megfelelő modern építmények, illetve csak elvétve. Az is feltűnő, hogy jó néhány turisztikai beruházás félbe maradt, elfogyott a befektető pénze.

Korfu nosztalgia

Olyan magyarok, akik a nyolcvanas évek végén már jártak Korfun és manapság visszatérnek nosztalgikusan emlékeznek vissza arra, hogy milyen szépek, érintetlenek, romantikusak voltak azok a partvonalak, amelyeket azóta – főleg az elmúlt 15 év során – mohón beépítettek, elrabolva a hely természetes szépségét. Sajnos ez a jelenség sok más görög szigetre is illik ilyen-olyan mértékben. A korfui helyi lakosok jellemzően szívélyesek a turisták irányában, különösen az idősebbek és a gyerekek iránt mutatják ezt ki.

Korfun természetesen a görög a hivatalos nyelv, de az eligazító táblákon a görög betűs kiírások mellett vannak latin betűs változatok is. A turistás régiókban a helyiek többnyire tudnak németül és angolul. Nagyon érdemes azonban gesztusként megtanulni görögül legalább a köszönést (kali mera, azaz jó napot, kali spera, azaz jó estét) és a köszönöm-öt (efhariszto).

“Az emberek, összehasonlítva más görög szigettel, számomra sokkal vendégszeretőbbek és nyitottabbak voltak. Úgy éreztem szívesen látott vendég vagyok, igyekvően szolgáltak ki minket mindenhol. Itt is működik a bűvös trükk, pár szót kell csak elgagyognunk görögül, hogy mosolyt csaljunk a helyiek arcára. Sok helyen segítenek is a görög abc -vel küzdő turistáknak a könnyebb eligazodásban.”

Olvasmányos linkek Korfuról

“Korfu régi városrészének látnivalóit egy nap alatt bejárhatjuk. Az árkádsoros utcácskák nem egyszer vásárlásra is csábítják az erre járót. Így érdemes rögtön egy étvágygerjesztően illatozó gyros-szal kezdeni, hogy gyomrunk is kedvét lelje csámborgásunkban. Az ízletes étel egyébként a görög sziget fő specialitása, amit mindenhol érdemes megkóstolni.

S ha elegünk lett az üzletek turistacsalogató színkavalkádjából, másszuk meg valamelyik erődöt! A régit még 1386-ban emelték arra a két dombra, melyről magát a várost is elnevezték (Korüpfi). A félszigetre épült erődítmény tetejéről gyönyörű kilátás nyílik az egész öbölre, melyben a főváros fekszik. A pompás adottságokkal rendelkező véd-mű azonban az idők során nem bizonyult elegendőnek. Ezért aztán a XVI. század végén – egy sikertelen török támadás után – a velenceiek egy másikat is építettek, melyet az angolok erősítettek meg 1815-ben. A két építmény között nyújtózik az egykori Királyi Palota, de a tekintélyes épületben sosem lakott görög király, termeia ión kongresszus üléseinek adtak otthont. Ma kivételesen gazdag távol-keleti gyűjteményt tekinthetünk meg a nyáridőben kellemesen hűs falak között.”


“A nyugati parton igazi gyöngyszemre bukkanhatunk, ha ellátogatunk Paleokastritsába. A sok kis öblöt vízibiciklivel fedezhetjük fel a legegyszerűbben. Legalább két órára béreljük ki, ha strandolni is kedvünk támad, mivel a csipkézett partszakaszon csak úgy repül az idő. Ha szerencsénk van és nem túl erős a hajóforgalom, itt-ott delfineket is megpillanthatunk. A parti séta után induljunk el észak felé a dombok irányába. Ha kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, álljunk meg az utcai árusoknál, és vegyünk a szigeten termesztett olívaolajból, a kecskesajtból és a különböző helyi borokból. Ajándéktárgyat is a környéken érdemes beszerezni, olajfából készített tálakat és dísztárgyakat sok helyen láthatunk az út szélén.” forrás


“A városból kifele menet Ipsos felé vettük az irányt. A keleti oldal ha lehet még szebb mint a nyugati. Érdemes megállni néhány kisebb nagyobb öbölben, hogy felfrissítsük magunkat. Vitathatatlanul a legjobb hely Kassiopi, de ne a főstrandra menjünk le, hanem előtte az emelkedőn támasszuk le a bringákat és egy kis ösvényen le lehet menni egy mini sziklás strandra ahol csak néhány ember lébecol. Ami nagyon jópofa, hogy a parton álló fák árnyékot vetnek a vízre is, így ideális hőguta ellen!

Erről az oldalról (Nisiki) megpróbáltuk megközelíteni a Pantokratort (ami Korfu sziget legmagasabb pontja), de a szűk kanyargós utca olyan meredek volt, hogy a kis motorok nem bírtak felmenni két személlyel a hátukon (néhol még egy személlyel sem!), így hol gyalogoltunk felfelé, hol váltogattuk egymást, de egy idő után rájöttünk, hogy még nagyon messze vagyunk így kénytelenek voltunk vissza fordulni. Aki tehát a Pantokratorra akar feljutni az jobban teszi ha az északi oldalról próbálja meg (vagy nagymotorral).

Ipsos egy szép és hosszan elterülő lapos tengerpart, balról üzletekkel és tavernákkal, ahol érdemes lehet felfrissülni, de igazából semmi különös. Nisiki sziklás parton terül el, így le kell ereszkedni a kis öbölbe ami a helyi strand (itt is tartottunk egy kis pihenőt), természetesen kavicsos/sziklás parttal rendelkezik, és közvetlen egy taverna van a parton. (Mythos :P). Továbbhaladva Kassiopiról már írtam fentebb, az kötelező, és miután lubickoltunk itt 1-2 órát hazaindultunk. Rodan már nem álltunk meg, így is húzni kellett a motor fülét, hogy ne legyen töksötét mire hazaérünk.” forrás 

 

 


“A “Lisztón” Görögország egyik legszebb sétánya, amelyet 1807-1814 periódusában építettek a franciák, Lesseps mérnök tervei alapján és a híres Párizsi “Rue de Rivoli” mintájára. Nevét onnan kapta hogy a görög arisztokrácia virágzásának idején nem volt szabad itt csak azoknak sétálni akik azon a bizonyos arisztokrata listán (lisztá) voltak. A legjobb időszak a sétához az alkony, avagy a kora esti órák, amikor a sétány menti régi lámpások meggyúlnak, romantikát és meleg hangulatot varázsolva a sétálók szívébe.

Ez a sétány, megépítése óta a város szívének a csücske. A sétány-menti kávézókban, “uzerik”-ben nyugodtan le lehet parkolni a szülőknek egy kávé, “uzo”, hűsítő, sör erejéig, míg a gyerkőcök kicsit odébb bicikli, kismotor, háromkerekű versenyeken vehetnek részt. A “Lisztón” egyik végében lévő “Kápri” kávéházból beláthatjuk a tér legnagyobb részét és főleg megetethetjük a több száz galambot, melyek táncukkal, szárnyverdesésükkel kérik a búzaszemeket vagy kenyérmorzsákat. ” forrás


“Mivel Sidariban laktunk, először az ottani strandokkal ismerkedtünk meg, és ez sem kevés. 🙂 A legnagyobb öböl található a központhoz legközelebb, ebben van a kikötő is, de elég nagy ahhoz, hogy egy tekintélyes méretű strandnak is helyet adjon. A vízmélység már kevésbé tekintélyes az öbölben, olyan Balaton-hangulata van az embernek, mert igen sok gyaloglás után is még mindig csak a térd alatt csapkodnak a hullámok. Kisgyerekeknek pancsoláshoz nyilván ideális, mi csak rövid időre néztünk le ide este, hazafelé menet, és főként vízi-pingpongoztunk, de szerintem egyéb vízi játékokhoz (vízi-röplabda, vízi frizbi, tudom is én, mi egyéb van még… :D) is ideális.

De ha az álomstrandot keressük, akkor érdemes nem itt leragadni. Egy kis további séta után a parton, egymás után három kisebb öbölre bukkantunk, mindhármat sziklák fogják közre oldalról, valamint a vízben is számos kisebb-nagyobb szikla és szigetecske akad, ahová úszás után kiülhetünk sütkérezni, a nagyobbak körül pedig a búvárkodás is rejteget élményeket. Ezek már jóval hamarabb mélyülnek, néhány tíz métert kell sétálni, és már lehet úszni. Minden strand homokos a városban, és ez az a ritka eset, hogy szó szerint így kell érteni, vagyis nem kaviccsal kevert homok vagy apró-kavics, ami már majdnem homok, hanem puha, aranysárga homok.” forrás


“Úgy érzem, a szigetnek alapvetően két arca van: az egyik a külföldieket kiszolgáló mindenféle tevékenység: szálláshelyek, éttermek, boltok, bérelhető csónakok, befizethető kirándulások, kiépített partok, stb…. ahogy máshol. Szép, ragyogó, csili-vili, megvan minden, ami kell. A másik arcát talán nehezebb észrevenni, vagy ha valaki észre is veszi, nem biztos, hogy tetszik neki; van ugyanis egy kis ‘rendetlenség’.

Az olajfa ültetvényeken a lombok alatt rejtőző ütött-kopott kis kalyibák, amik valószínűleg a szerszámokat és egyéb szükséges dolgokat őrzik, a fák alatt szétdobálva néhány műanyag kanna, aminek biztos meglesz valamikor a funkciója, egy-két ottfelejtett ezmegaz (megkockáztatom: szemét). Azokat az embereket, akiknek az a néhány olajfa a megélhetés egy részét biztosítja, marhára nem érdekli, hogy majd amikor arra megy a turista a légkondis busszal és kinéz, mit fog szólni mindehhez. Ugyanígy otthagyják a parton törött csónakot, vannak elhagyott házak, a hegyi falvakban egyszerű kis boltok, előtte néhány törött lábú szék, amire kiülhet a férfiember egy kis időre megbeszélni a dolgok folyását.” forrás


“A napozni és pihenni vágyóknak van egy jó hírünk: a szigeten nincsenek kötelező látnivalók. Szokatlan módon itt egyetlen igazán jelentős régészeti lelőhely sincs. Van azonban néhány attrakció amit a teljes Korfu élmény érdekében mégsem szabad kihagyni. Hiszen a strandot még a legelszántabb napimádók is megunják egy idő után. Ha csak egyetlen nevezetességet szeretnének megnézni, akkor az az achilleoni palota kell, hogy legyen.

Achilleon-nak van magyar vonatkozása is. Hiszen Erzsébet, népszerű nevén Sissy nem csak osztrák császárné, hanem magyar királyné is volt, aki ráadásul állítólag kifejezetten szerette a magyarokat. A szépséges koronás asszonyt itt Korfun egy új oldaláról ismerhetjük meg. Erzsébet meglehetősen sokat tartózkodott itt, távol férjétől a királytól. A felszínen frigyük vége felé különös kétlakásos házasságban éltek. A valóságban nem volt másról szó, mint különélésről. Ekkoriban az egykori bájos Sissy hangulata közel sem volt felhőtlen. Az orvosok állapotára ma valószínűleg elég hamar kimondanák a diagnózist: depresszió. Palotája hangulata, persze csak a Hofburghoz, Schönbrunnhoz és a kor divatjához képest meglehetősen komor és színtelen volt. Mindez igaz annak ellenére is, hogy ma bizonyos elemeket, például a kertben található antikra hajazó szobrokat a mai műértő ember egyszerűen giccsesnek találja. A szobrok esztétikájáról persze lehet vitatkozni, a kert mégis a palota talán legfenségesebb része. Bár a panoráma mára egy kicsit megváltozott, még ma is értjük, hogy Sissy miért rajongott Achilleónért.” forrás


 

Hajós Nyaralás – Görögországban

Shopping Cart

No products in the cart.

Ez a honlap (sütiket) cookie-kat használ, hogy még jobb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás