Kezdetek

Severina Vučković 1972. április 21.-én született Splitben. Mikor kisebb volt, szerepelt a helyi színházakban és operaházakban, persze csak kisebb szerepeket. A nyolcvanas években számos díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhetett, fesztiválokon lépett fel. Nem sokkal később, 1989-ben Zagrebbe utazik, hogy karrierjét segítse, és még ugyanebben az esztendőben készíti el első albumát, a “Severina” nevű lemezt.

A 90 és 2000-es évek

Severina zenei stílusát sosem tudták igazán behatárolni. Sokak szerint valahol a pop, a dance-pop és a folk között helyezhető el. 89-ben kiadta első albumát, ezéután még jobban megerősítette a sikerét az 1993-as Dalmatinkával. Az évek alatt az egyik leghíresebb és legközkedveltebb horvát énekesnők közé nőtte ki magát, miközben évről évre új albumokat vesz fel. 2006-ban részt vett az Eurovision Song Contest-en, ami Athénban került megrendezésre. A daluk 53 pontot kapott, ezzel a 13. helyezést szerezte meg.

Magánélet

2010 decemberében egy szülinapi bulin lépett fel, méghozzá egy szerb üzletemberén, Milan Popović-tyén. Nem sokkal később randizni kezdtek, majd 2011-ban bejelentették, hogy első gyereküket várják. A kisfiú következő év február 21.-én látta meg a napvilágot, neve Aleksandar lett. Severina áprilisban Szerbiában költözött, ám nem sokkal később visszaköltöztek Zágrábba. Legutóbbi albumát, a Dobrodošao u Klub című lemezt 2012-ben adta ki.